Félelem

Nem ismeretlen a mai ember számára a félelem, amely mindennapos érzelemmé vált életünkben. Nincsen olyan személy, aki még soha ne érezte volna a félelem vibráló reszketését magában. Néha úgy tűnik, hogy az emberek megtanultak ezzel az érzéssel együtt élni, és talán el is hinném nekik, hogy ez is egyfajta életforma, ami hasznára van a személyiség fejlődésének, ha nem látnám rajtuk a félelem és rettegés okozta betegségek tüneteit.
Ahogy a fájdalomnál írtam: a Félelem = FÉL – ELEM, de az ember az egészet, a teljességet, az EGY – s – ÉG – et keresi fejlődése során. A fél nem elég! EGÉSZ és EGÉSZ-s-ÉG szükséges az élethez az embernek! Az EGÉSZTŐL leszünk EGÉSZségesek!
A legapróbbnak tűnő félelem is képes az ember figyelmét és gondolatait lekötni, ami hatással van a személy energiájára és az egészségére.
A félelmek kialakulásának legfőbb oka: a kapkodás, az „idő szűke” következtében a meg nem ismerés, illetve a fél ismeret alapján leszűrt konzekvencia.
Az ember élethelyzetei által mindig úgy gondolja, hogy valamit felfedezett és teljességében megértett, ezért igyekszik az általa biztosra vélt, ugyanakkor mégis ingatag alapra felépíteni életének következő szakaszát. Ezek a „biztosra vélt” ismeretek általában nem rendelkeznek pozitív tartalommal. A tanulságok zömével negatív előjelűek, így nem is lehetnek valódi tanulságok. A tanulság minden esetben VALAMI és, hogy kerek legyen, van benne „jó” is, és „rossz” is.
Többnyire az ember számára a tanulság lényege az, hogy a személy megtapasztal egy élethelyzetet, ami érzelmei alapján negatív befolyással bír, és ebből úgy von le végső következtetést, hogy az adott témát nem vizsgálta meg minden lehetséges oldalról. A kép, amit kialakított félelmetes és igen csalóka, hiszen jelentős alkotó elemek hiányoznak belőle.
Hiányzik a betegséget kiváltó tényező és az a fontos elem, hogy mit tanulhat általa.
Csak az vált ki félelmet, csak attól tudunk rettegni, amit valamennyire ismerünk!
A személyiség a „negatív” élethelyzeteket szenvedésként és megpróbáltatásként konstatálja, így az embernél fő viselkedési sémává válik a passzivitás, a regresszió (visszaesés, visszafejlődés), és a visszahúzódás. Igyekszünk elkerülni a csalódást és a velejáró fájdalmat, de egyre inkább úgy tűnik, hogy mégis csak velük találkozunk.
A félelemnek gyökere az, hogy nincs bátorságunk megismerni rettegésünk tárgyát.
A félelemmel karöltve jár együtt a pánik és a depresszió.
Ami a félelemérzésnek a legmélyén lapul az pedig a HIÁNY.
Hiányzik életünkből a tudás, az ismeret. A hiányosságainkat csak azzal lehetséges pótolni, vagy helyettesíteni, ami/amink VAN – BÖLCSESSÉG.
A lélek – a személyiség nézőpontja szerint – szenvedések és megpróbáltatások által tapasztal és válik inkarnációról inkarnációra bölcsebbé. Amíg lelkiségünknek nincsen meg a megfelelő (lélek)ISMERETE (lelkiismerete), addig a személyiségünknek tetszik, nem tetszik szenvedések és megpróbáltatások által tapasztalatokat kell gyűjtenie.

A legnagyobb hibát a félelmek legyőzése során követünk el.
Le akarjuk győzni a félelmeinket, így le akarjuk győzni magunkat és ez egy értelmetlen, valamint lehetetlen feladat.
Háborúban még a győzteseknek is jelentős veszteségeik vannak!
Tény, hogy győzedelmeskedhetünk önmagunk felett, csak ebben az jelenti a problémát, hogy akkor a vesztesek is mi magunk leszünk. A félelemből és a titokból nem lehet teremtői struktúrát építeni!
A felszabadulást a félelem alól úgy érhetjük el, ha az ember figyelmének célpontja magasabb szintűvé válik, mint a félelemé, mert akkor az nem létezhet már az ember számára.

Forrás: Logosz világ portál blogja